Mi a teendő, ha piros foltok jelennek meg az arcfotón.
Gyermekek diathesisének tünetei, kezelési és megelőzési intézkedések
Volt egy fiú, ki nagyra tört. Énekes művész volt, de nem tudott énekelni. Amint igen sok művész van, akik csak önmaguknak és csak képzeletben tudnak produkálni. És teremtenek nagyot és teremtenek istenit, hogy sírnak, reszketnek belé, szeretik a művészetet és álmodnak, amint ő szerette azt és sírt, ha álmodott.
Amellett hősünk, ki igen szegény kórista-fiú volt, sokszor bizony éhesen álmodott. Ez pedig eléggé sablonos valami, ha elgondoljuk, hogy Petőfi óta hány legény, meg leány korgó gyomrát táplálta egyedül a reménység, meg a büszke öntudat.
Hát még Petőfi előtt! Nem jó erre gondolni sem! A közönség, a n.
De néki nem volt tápláló reménysége: ő tudta, hogy neki túlságosan normális, egészséges hangszálai vannak ahhoz, hogy valaha is szépen énekelhessen. Ez rettenetes egy tudat volt!
És elkeseredésében lehetetlen fantazmákhoz fordult segítségért: arról gondolkodott, hogy jó volna föltalálni valami csodagyógyszert, vagy eszközt, mellyel torkát megjavíthatná… aztán hátha van a világon olyan torokbaj, mely ugyan megrövidíti az ember életét, de hangot ad… s ha ő ezt a bajt megkaphatná!
Mert nyomorúlt volt és szerencsétlen.
Sokat gondolkodott élete céltalanságáról és úgy találta, hogy ő egynapos életcélokért élni nem tud. Más munkát végezni, mint énekelni, — kín volna számára! Ó milyen boldogok a nagy, a híres emberek: az egész világ figyel rájuk, az ő életük fontos, ünnepelt és irigylésreméltó.
Vagy mennyire elégedettek lehetnek a gazdagok, kiknek legalább az a cél jutott, hogy jól éljenek, élvezzék mindazt, amit az élet nyújthat! Hát még míly irigylendő az a híres énekes, akit ma hallott, kinek ez az egész Szentháromság megadatott: híres, gazdag és művész.
El kell majd tüntetnie; senki meg nem tudhatja, hogy kint járt. Felhők lepték a holdat — milyen szerencse, meg sem érdemli —, és ő a lehető leggyorsabban hatolt át a sűrű, sötét éjszakán. Már előzőleg kint járt, megásta a gödröt, de csak most, a sötétség leple alatt végezhet a munkával.
Mikor ma énekelni hallotta, sápadtan élvezett, majd meg haragudott rá, hogy nincs eléggé művészi lelke ehhez a ragyogó hanghoz s irigyen ki szerette volna lopni a hangszálait a torkából.
Mit tudna ő létrehozni evvel a hanggal! Gyönyörködött, de nem jobban, mint veréb a pacsirta énekén: Közbe, közbe csipog szegény, vele szeretne dalolni, ő szeretne dalolni.
A fiúnak is erősen szorongatta valami a torkát, aztán ránehezült a mellére, s csak akkor távozott, mikor önfeledten, az érzésektől elragadtatva el kezdett dúdolni, követve az énekest. Csak gyorsan hátraforduló szomszédainak haragos, csodálkozó, félig érdeklődő orcái ébresztették öntudatra. Mikor pedig látta, mikor hallotta, hogy ünneplik az énekest, hogy minden ragyogó, virágzó nő róla beszél és tán még… óh, nagy Isten… tán még rózsás álmaiban róla is álmodik, akkor ha piros foltok jelennek meg az arcfotón szorult a keze és meg akart halni.
Mert dicsőségre vágyó volt legfőképpen. Az összes szépasszonyra vágyott. Vagy legalább is azt szerette volna, ha az asszonyok szerelmesek volnának belé, a férfiak pedig irigyelnék, gyűlölnék! Ez az igazságtalan sorsnak szólt! Azután mesélt néki művészi terveiről, gondolatairól, hogy miképpen énekelne egy-egy dalt, vagy drámai részt… azután énekelt is csekély hanggal, de mély érzéssel és élvezték mind a ketten és boldogok voltak amennyire tőlük tellett és elfelejtették egy fél órácskára nyomorukat… A leány semmit sem értett a művészethez, de meleg, kalapáló szíve sokat megérzett; a ha piros foltok jelennek meg az arcfotón lelkesedése rá is átragadt.
Azután lefeküdtek és az éjjel buta, múló, de a két elcsigázottnak mennyeinek tetsző gyönyörűségére adták magukat, majd megcsókolták egymást és elaludtak. Egyszer aztán találkozott az ördöggel. Nem is hangot adok én neked, hanem egy torokbajt. Acélos szakállú énekesem, te minden szám után duzzadó, piros ajkaidról, márványos hófehér zsebkendőddel gyöngyöző vért fogsz letörülni.
Ugye-e szép? A pusztulás, a művészet és a férfiszépség színes hangulata, harmonikus triolett-je lesz ez, mely majd érdekessé fog tenni. Ha piros foltok jelennek meg az arcfotón híressé.
Híressé leszel! Imádni fognak a nők és gyűlölni, irigyelni a férfiak! Sok pénzed is leszen, egy milliód! Ugye-e elég? Hálásan meg akarta csókolni az ördög kezeit. De az most az egyszer becsületes volt. Mindezt tennem csak akkor lehet, ha te szolgálataimért nékem művész-lelkedet fogod zálogba adni! Ne gondold, hogy ezt az üzlet kedvéért teszem. Én ismerem a siker titkait.
- No title - PDF Free Download
- Palmar pikkelysömör típusú barbara kezelés
- Она мечтала, чтобы он поскорее ушел.
- Хотя криптографы были убеждены, что система фильтров «Сквозь строй» предназначалась исключительно для защиты этого криптографического декодирующего шедевра, сотрудники лаборатории систем безопасности знали правду.
- A legújabb gyógyszer a pikkelysömör kezelésére
- Ráncos vörös folt a bőrön
- В 1945 году, когда Энсей еще не родился, его мать вместе с другими добровольцами поехала в Хиросиму, где работала в одном из ожоговых центров.
- Ну, мне было все равно.
A te terveiddel, érzéseiddel, művészi ideáloddal híressé, gazdaggá nem csinálhatlak, — ez nem áll hatalmamban. Én ismerem a világot is: tudom mi kell annak. Ha nem értesz meg most, később talán meg fogsz érteni: én pedig várhatok.
Szó ami szó, érezned abból, amit énekelsz, mit sem szabad. Mihelyt énekelni kezdesz, én elaltatom érzéseidet és beléd oltok annyi tudást, hogy a világ első énekesévé leszel! Légy nyugodt, a siker biztos! Hát vagy igen, vagy nem! Én nem érek rá! Hisz amit én kérek azt teljesíteni nem is olyan nehéz dolog! Nézd a hivatalnokot, ki a számokat rója egész nap, a fűtőt, ki a gépek kazánjait fűti, az orvost, ki a hullákat boncolja, vagy az énekest, ki sorra járja a városokat és lehadarja amit tud, a festőt, ki huszonötször fest meg egy ötletet, amely még csak nem is az övé… Szóval nézz kicsit körül a világban… vajjon olyan sok embert találsz-e kiknek a munka gyönyörűség volna… pláne álmok megtestesülése!
Hogy pénzt szerezzen, hogy családját szépen fenntarthassa, vagy elérje azt a célt, amit kitűzött… Te pedig híressé leszel és gazdaggá… ez fog neked célt adni, ez fogja élvezetté tenni munkádat. Nos nem úgy van? Gondolkozzál… De jól van. Én belátó vagyok: te álmaidat akarod megvalósúlva látni, te művész vagy! Jól van! Ha egy milliót szereztél: nem fogsz soha többé tudni énekelni.
Egy nap története Dídó leányom életéből
Mielőtt ez azonban megtörténnék: az utolsó hangversenyeden érezz és testesítsd meg terveidet. A bőr pikkelysömör hogyan gyógyítható pedig mély hangot adott, hogy a milliót megszerezd: megmarad!
Mennyi ideig tart a diathesis? Nem lehet pontosan megjósolni, hogy mikor megy végbe a patológia: minden gyermek testének saját jellemzői vannak, és másképp reagál a betegségre. Gyermekkori diaszézis ritkán fejeződik be, általában néhány hétig vagy akár hónapig is húzódik.
Ne ijedj meg! Hisz a bocskor varga, ha öregségére meggazdagodván leteszi szerszámát, azért csak varga marad egész életére? Az a kaptafájával szerzett pénzt, te a torokbajjal.
A fiú pedig e kitűnő rábeszélés ellenére is határozatlanúl állott. Végre a sátán befolyására, — ki t. Éhes volt.
Mohón kapott az ajánlaton, eltemetve aggodalmait, gondolatait, könnyelműen, mint felhevűlt gyerek a kancsó víz után. Legyen hát kín neki is a munka, mint a festőnek, ki egy ötletet huszonötször fest meg! De többet éhezni nem fog! És aztán majd csak eljön a vég, s véle eljön majd a testet öltött ideál! Nem tudott tovább menni; nem foglalkoztatta, nem mulattatta a jövő dicsőség, fény, gazdagság felnyíló perspektívája… Utolsó hangversenyére gondolt! S nem tudta a balga, hogy mire szívből akar majd énekelni, alig lesz meg a régi szíve, mire majd álmait meg akarja valósítani, már elfelejtette álmait: Amint ezt látni is fogjuk.
Híressé lett. A hölgyek különösen énekében megnyilvánuló mély érzését dicsérték, hogy aztán szép szakálláról, férfias szemeiről, duzzadó ajkairól ábrándozzanak.
A férfiak mindezekért irigyelték. De azt ők is elismerték, hogy ily erős érzelmek ritkán voltak még énekesben. Ugyanígy nyilatkoztak az újságok. Szóval általános volt a lelkesedés. Ő volt az, aki nagy emberekkel vacsorázott; kiről a hintók tündérei gondolkodtak. Akit a hintók tündérei öleltek.
És ő boldog volt! És megrészegedett mindettől. Mikor aztán első mámorából fölocsúdott, kissé bosszankodott, hogy nem ő az a művész, ki a világot meghódítja. Irigykedett a torkában lakozó művészre. Bántotta mi a teendő hiúságát!
Érezte, hogy nem ő az, aki énekel, akit ünnepelnek. Nem jól érezte magát, ha énekelnie kellett, kényelmetlenűl, mintha szegény ember másra szabott frakkban megy bálba. A dicsőséget is megszokta már, nem örvendeztette meg valami nagyon az ünneplés, taps; bár jól esett neki még, nem jobban, mint a reggeli kávé, mely mindennap pontosan bekövetkezik.
Ha meg énekelnie kellett, egyenesen boszankodott. Mintha fát vágott volna, olyan fáradt volt a végin. Kimerűlt: érezte, hogy ez bizony munka. Nehéz munka. Mikor énekelt, művész érzései aludtak. Teljesen fásult volt ilyenkor.
Kritikát nem gyakorolt. Azt sem tudta, jól énekel-e? Persze, hisz ha énekelt, nem volt művész. Bírálni pedig csak művészlélek képes igazán!
Lám, lám nem is hitte volna, hogy valaha még dolgozni is tudjon majd! Pedig eleinte nagyon kínosan ment: később azonban lassan beleszokott. Gépiesen elvégezte a dolgát, sietett, hogy minél előbb szabadúljon. Hangversenyei előtt el-elgondolkodott: milyen jó is azoknak, akik kényelmes karosszékben űlve hallgatják őt, s nem kell dolgozniok.
Talán még élveznek is: legalább erre vallanak hálás tapsaik. No de hisz nem is olyan nehéz az ő dolga és majd ha meglesz a millió, ő is csak olyan kényelmesen fogja hallgatni az énekeseket.
Pompás lesz! Most már csak a pénzre gondolt: az adott neki kedvet a munkához. Utálta a dicsőséget; utálta az asszonyokat. És kezdett lázasan dolgozni a pénzért: hogy az minél előbb meglegyen.
Majd akkor ő űl a páholyban, neki énekelnek és ő fog nagylelkűen tapsolni! Napszámosa lett ennek az új célnak. Bejárta a világot, mindenütt mosolygás nélkül, űzleti pontossággal elénekelte számait és megkönnyebbűlve ment le a pódiumról, mint aki a hivatalóráin túlesett. Beszélgetései szárazak voltak és gyorsan bevégződtek. Unta a sok dicséretet. Komoran hallgatta azokat végig. Szinte összeszorított fogakkal törtetett állhatatosan előre a millió felé… S ha már ebbe az elkeseredett munkába belefáradt, akkor egyszerre különös érzelmek lepték meg… hajdani álmodozásai, testetlen művészete jutottak eszébe öntudatlanúl… Megint szorongatni kezdte valami a torkát, megint ránehezült a mellére… hangok törtek ki belőle… énekelni akart… énekelni akart… Fölébredt.
Saját hangja ébresztette fel, mint a mélyen alvót, ha álmában hangosan sírni kezd.
